Tóbiás József

Érd

Érd (németül Hanselbeck, horvátul Andzabeg) megyei jogú város a budapesti agglomerációban, Pest megyében.

Őskor, ókor

Érd mai területén a legrégebbi idõk óta megtalálhatók az emberi élet nyomai. A Fundoklia - völgyben tárták fel 1963-64-ben Gáboriné-Csánk Vera, a Budapesti Történeti Múzeum régésze vezetésével a neandervölgyi õsember vadásztelepét. A kb. 50 ezer évvel ezelõtt itt megtelepedett ember pattintott kõeszközei alapján az itteni kultúrát a franciaországi mousterienhez sorolták. A mintegy 50 ezer állatcsont és fog feldolgozását Kretzoi Miklós végezte, aki megállapította, hogy a vadászott több mint 30 állatfaj között a barlangi medve elejtése volt jellemzõ. Rajta kívül kerültek elõ gyapjas orrszarvú, mamut, barlangi hiéna, barlangi oroszlán, gímszarvas, rénszarvas és más fajok maradványai is. Az anyag egy része visszakerült Érdre és a Magyar Földrajzi Múzeum érdi témájú kiállítási termében tekinthetõ meg.

Az Óváros feletti Kakukk-hegy folytatását képezõ Sánc-hegyen, miként neve is mutatja, bronzkori (Kr.e. 1600 körüli) földvár nyomai láthatók, ahol késõbb a rómaiak is õrtornyot tartottak fenn. Kissé távolabb Százhalombatta felé kora-vaskori (Kr.e. 650-550 táján épült) ún. hun-halmok néven ismert halomsírmezõ található. Hunoknak tulajdonítása Luczenbacher János (1796-1871) régész nevéhez fûzõdik, aki 1847-ben hét halmot ásatott meg és itteni sikeres munkálkodása emlékére magyarosította nevét Érdyre. Példáján fellelkesedve Érd elsõ helytörténetírója, Kereskényi Gyula (1835-1911) plébános is végzett ásatást a halmokon. A mai általános régészeti felfogás szerint a sírhalmokba az ún. hallstatti kultúra népessége elõkelõinek hamvait helyezték. Bemutatásával a százhalombattai Matrica Múzeum Régészeti Parkja foglalkozik. Az óvárosi Római út a hajdani légiók által járt hadiútra (limes) utal.

Az Árpád-ház idejében

Érd mai közigazgatási területét véve alapul, területünkön a honfoglalást követõen több falu is kialakult: Érd, Székely, Deszka és Berki. A török időkben ezek közül több elpusztult, elnéptelenedett. Egy részükön vagy közelükben késõbb nagybirtokosaink majorságokat létesítettek.

A mai Érd folyamatosan - bár nemzetiségét tekintve változó - lakott magja a mai Óváros volt. Érd elsõ okleveles említése 1243-ból ismert. E szerint Tádé fia János Érd faluban lévõ birtokrészét a hozzátartozó szigetnek felével együtt eladta Mihály veszprémi comesnek (ispánnak). Más oklevelekbõl kiderül, hogy Érden ezen családokon kívül volt még birtoka az ócsai apátságnak, a királyi erdõõröknek és a királyi fegyvernököknek (fegyvergyártóknak). Feltehetõen a helység neve vagy az erdõ szóból vagy az ér szó d-s kicsinyítõképzõs változatából származik. Egy 1278. évi oklevél szerint a fegyvernökök földje ekkor már lakatlan volt. Ezt a Mihály utódjainak számító Berki család szerezte meg. Ez a Dunától távolabbi terület vált a 20. századi Parkváros magjává. Az itteni erdõségekre, tölgyesekre emlékeztet az 1990-ben alkotott városi címer dús lombú fája, míg a sárkányt ledöfõ kereszt a helység birtokosának Ákosházi Sárkány Ambrusnak törökellenes harcát, átvitt értelemben az érdieknek mindenféle pogány betolakodó elleni évszázados küzdelmét jelképezi. A kék sáv az áldást és átkot egyaránt jelentõ Duna folyam közelségére utal. Az arany korona három ága a helység történetében legjelentõsebb szerepet játszó három nagybirtokos családot, az Illésházy grófokat, Batthyány Fülöp herceget és a Károlyi grófi családot jelképezi. A korona kilenc ágcsúcsában a település legõsibb magjait láthatjuk: Óváros, Újfalu, Erlakovecz major, Fülöp major, Fekete Sas csárda (Újtelep), Csillag csárda (Érdliget), Kutyavár (Diósdliget), Berki (Vincellért), Ilkamajor (Parkváros).

A török hódoltsághoz vezetõ végzetes mohácsi csata évében, 1526-ban válik Érd és kastélya országos hírû hellyé. II. Lajos király a közelgõ török had elé vonulva az õsi hadiúton kb. 3 ezer fõs kis seregével, elõször Érden táborozott le. Ákosházi Sárkány Ambrus pozsonyi kapitány, zalai fõispán, országbíró itteni kúriájában szállt meg július 20-át követõen jó pár napig.

A mai Érd

Az 1920-as évek második felét követõen a Károlyi család (gróf Károlyi Imre és fia, Gyula) fokozatosan felparcellázták több mint 3 ezer holdnyi itteni - jórészt erdõbõl és gyümölcsösbõl álló - birtokrészüket. A viszonylagos olcsó telekárak és a közeli munkahelyekre való bejárás lehetõsége miatt késõbb az ország minden részébõl érkeztek betelepülõk. A kezdeti üdülõtelepbõl hamarosan a fõváros környéki agglomeráció legnagyobb települése, "Közép-Európa legnagyobb falva” jött létre. A meggondolatlan és gyorsütemû telepítés a háború után még évtizedekig nyomasztó gondok (vízhiány, magas talajvíz, járhatatlan utak stb.) forrásává vált. Jelentõsebb gyáripar itt nem alakult ki, csak a hagyományos malomipar (dunai hajómalmok) és a téglagyártás fejlõdött tovább korszerûbb formában és kisebb üzemek keletkeztek. (Mezõgép, Texelektro, ÉRUSZ, Kenyérgyár stb.)

Érden hagyományosan jellemzõ gazdasági ág volt a szõlõtermelés és a juhtartás. Fényes Elek statisztikus Magyarország geographiai szótárában 1851-ben így ír Érdrõl: „Fõ gazdasága szõlõhegyében áll, mely igen becses bort terem”. Ez az 1870-es, 80-as évek filoxérajárványai következtében lehanyatlott, helyére az õszibarack-termesztés lépett. Megmaradt emlékei az óvárosi Gyorma (Mélyút) falába vájt lyukpincék. A juhászat színterei, a 18-19. századi majorok (Erlakovecz, Fülöp major stb.) a szocialista téeszesedés korában kerültek lebontásra.

A városias jellegû központ kialakulása 1972-ben kezdõdött a buszpályaudvarként is szolgáló üzletkomplexum létesítésével, folytatódott a lakóteleppel és az ÁFÉSZ-Áruházzal, s az utóbbi években nyer valóban színvonalas külsõt a Budai úti üzleti-szolgáltató épületsor felépítésével. A Termál Szálló 1990. évi felépülésével az Óváros fürdõhellyé vált, ez új turisztikai perspektívát jelent Érd számára.

Forrás: wikipedia

Százhalombatta

Százhalombatta Budapesttől 27 kilométerre fekszik, délnyugati irányban, a Duna nyugati partján, „Mezőföld csücskében”. A Benta-patak itt folyik a Dunába. Mivel a táj löszös talajon fekszik, ami rendkívül jó a mezőgazdaságnak, már év ezreddekkel ezelőtt települtek itt le emberek.

Története

Százhalombatta környéke a bronzkor óta lakott. Ennek bizonyítéka a régészek által feltárt bronzkori falu maradványai mintegy 4000 évvel ez előttről. A környék i. e. 1300 körül elnéptelenedett, majd az urnamezős kultúra népe lakott itt. I. e. 7-6. században a hallstatti kultúra népe telepedett le. Ennek emléke az előkelők mintegy 120 halomsírja (a Révai-lexikon még 126 halomsírról beszél, ma már csak mintegy 90 ismerhető fel), melynek 6 hektáros területén ma a Régészeti Park terül el.
A római korban Matrica néven katonai tábor volt a város területén, mely a Duna partján húzódó határt, a limest védte. Először palánkvárat építettek a rómaiak, majd kőerődítményt. Itt a 2. században az afrikai 2. segédlégió állomásozott. Ebben az időben keresztények is éltek a római településen, amit a római korból megmaradt szobortöredékek bizonyítanak.
A legenda szerint a Tárnok-patak völgyében zajlott le a sorsdöntő csata a rómaiak és a hunok között. A monda szerint Detrik (szász barbárok fejedelme) és Macrinus Potentiánál megütközve a hunokkal azokat a Tárnokvölgybe szorította vissza. A hagyomány szerint itt temették el Kevét (Keveháza-Kajászó), Bélát és Kadosát. A Batta név először 1318-ban fordul elő oklevélben. A 19. század elejéig a falu neve Százhalom, Batta a mellette fekvő puszta. A Batta név állítólag török eredetű és „itatót” jelent. A település a török időben is lakott volt. Lakosainak száma 1720-ban 162-168 volt. A faluban magyar, szerb és sváb nemzetiség élt. 1914-ig a vasárnapi istentiszteletek rendje a következő volt: 2 rác, 1 német, 2 rác, 1 magyar, tehát magyar istentiszteletre csak minden 7. héten került sor. A 20. század második felében virágzott fel a város a Barátság-vezeték végpontján épült Dunai Olajfinomító és a melléktermékeit hasznosító Dunai Erőmű révén, melynek dolgozói számára új városrész épült. 1970-ben a város lakóinak száma 7742 főre gyarapodott.
2007-ben került át a Budaörsi kistérségből az újonnan megalakuló Érdi kistérségbe.

Nevezetességei

Nevét a 123 vaskori halomsírról (kurgán) kapta. A Matrica (ejtsd:"mátrika") katonai erődöt feltárták. A Matrica múzeum a feltárt gazdag régészeti leleteket mutatja be a történelem előtti időktől kezdve. A Régészeti Park egy látogatható feltárt halomsírral és a mellette kialakított őskori skanzen rekonstruált rézkori és vaskori házaival, kemencéivel egyedülálló látnivaló Magyarországon.
Az újváros római katolikus temploma Makovecz Imre értékes alkotása.
Szintén „látványosságként” a város fölé magasodik a Duna-menti Erőmű három 207 m-es kéménye.
A városban áll Szabolcs Péter alkotása, Szent István bronzszobra
 

Forrás: wikipedia

Diósd

Érd, Törökbálint és Budapest között fekvő település.

Története

Luxemburgi Zsigmond idejében említik a diósdi várat, és 1417-ben is említenek egy Diósdnál lévő erődöt. Temploma is volt, a Szent Bertalan-templom. 2007-ben került a Budaörsi kistérségből az újonnan megalakuló Érdi kistérségbe.

Nevezetességei

• Rádió- és Televízió múzeum (már nem lehet látogatni)
• Egykori kőbánya
• Tájház

Műemlékek, emlékművek

• Szent Gellért-kápolna (mely védett műemlék)(1772)
• Nepomuki Szent János szobra (XVIII. század)
• Szent Flórián-szobor (1852)
• Az I. világháború áldozatainak hősi emlékműve (1993)
• Barátság-emlékmű és a „Barátság-kút” (1996)
• ’48-as diósdi nemzetőrök emlékműve (1998)
• Anya- gyermekével című szobor (1999)

Forrás: wikipedia